A Intelliport Solutions Kft. sikeres rendezvénysorozatot bonyolított le az ország 5 városában távfelügyeleti és távmérő-rendszerekkel kapcsolatos szolgáltatásait és alkalmazásterületeit bemutatva.

2010. szeptember 21. és 29. között került sor Győr, Pécs, Szeged, Debrecen, illetve Budapest városok és azok térségeit érintő roadshowra, melyre meghívót kaptak az ország távfűtés-, áram-, gáz- és vízszolgáltató cégeinek műszaki szakemberei, illetve vezetői. A workshop-hangulatú, ebéddel egybekötött előadásokon sok érdeklődő kérdéssel találkoztak kollégáink.

>Röviden összefoglalva az Intelliport rendszer előnyei>

Az Intelliport rendszert kifejlesztésének az volt a célja, hogy létrehozzunk egy olyan rugalmasan testre szabható keretrendszer megoldást, amely támogatja a heterogén mérőeszközökkel való adatgyűjtést, feldolgozást, adatelemzést. A rendszer bevezetése és használata több szempontból is előnyöket hordoz magában:

· Használatával a jövőben már nem szükséges a helyszínre kimenni, egy-egy fogyasztásmérőnek a leolvasásához, az így felszabaduló energiával szabadon lehet rendelkezni

· Automatikus és zárt számlázást tesz lehetővé a leolvasástól kezdődően

· A közmű szolgáltatói rendszert érintő meghibásodások idő előtt felderíthetőek*, ezáltal elkerülhetőek a komolyabb következmények, akár anélkül, hogy a fogyasztók ebből bármit is észlelnének

· A fogyasztói reklamáció kezelés tényeken alapuló adatoknak köszönhetően egyszerűbben kezelhetővé válik

· A fogyasztói manipuláció gyakorlatilag kizárható

· A havi-kéthavi leolvasásnál lényegesen gyakoribb, akár negyedórás mérési adatoknak köszönhetően megismerhetőek a fogyasztói szokások, profilok állíthatóak fel, megismerhető a rendszer

· Rendszer optimalizációs szoftverrel kiegészítve** jelentős mértékű energia megtakarítás és CO2 csökkenés érhető el

*Szakmánként más és más meghibásodások lehetnek, víz/gáz/távhő esetében a szivárgások felderítésében nélkülözhetetlen, így elkerülhető egy alattomos szivárgás okozta baleset

**Távhőre és vízre is létezik ilyen megoldás

Az Intelliport rendszer beruházási és bérleti konstrukcióban is elérhető, akár 0 Ft beruházással, havonta jelentkező költségekkel.



Vissza a hírekhez